|

A görög borok az utóbbi időben sokkal finomabbak lettek az egykori testes és sűrű, házilag készített boroknál. Ha hasonlóságot próbálnánk keresni más nemzetek boraival, akkor azt tapasztalnánk, hogy a bor bársonyosságát tekintve a francia és a kaliforniai borokra emlékeztet. A recina- attikai eredetü, fenyőgyantával ízesített fehérbor, melynek aromája elsőre furcsa, de hozzászokásához hosszabb időre van szükség. Csak ínyenceknek ajánljuk! A mavrodafni testes vörösbor, amelyet elsősorban gyümölccsel együtt érdemes megízlelni.
A görög borászat az ókor óta kialakította a helyi adottságoknak megfelelő szőlőfajták termesztését, így egy-egy vidéken a termelők többsége ugyanazt a fajtát termeszti, legfeljebb egy kisebb részen kísérletezik más fajta meghonosításával. Ezért Görögországban utazva érdemes a különböző tájegységek boraival is megismerkedni. Akadnak olyan borok, amiket palackoznak és akadnak olyanok, amelyeket friss borként, hordóból érdemes fogyasztani, mert öregítésre nem alkalmasak.
Minden évben a Görög Turisztikai Hivatal (E.O.T.) bor ünnepeket, fesztiválokat szervez, ahol az ország minden pontjáról hoznak kóstolásra bemutató borokat. Ilyen például az athéni Dafni borfesztivál és a pátrai borfesztivál, de még sok más helyen is rendeznek hasonló ünnepségeket, ahol szerény belépti díjért végigkóstolhatjuk a különböző borokat, és mivel ezek a rendezvények zömmel nyár végén (szeptember) vannak, egyidejűleg részt vehetünk a tradicionális, kádakban lábbal taposásban is, ahol a frissen szüretelt szőlőt a vendégek a kádakba öntött szőlőszemeket mezítláb tapossák. Igazán nagy mulatság egy ilyen bulin részt venni, hiszen nem mindennapi esemény résztvevőivé válhatunk, és még tobzódhatunk is a különböző vidékek boraiban is, a krétai érdes-fanyarban, a dodekanészoszi édesekben és a macedóniai testes borokban vagy más vidékek boraiban.
A következő táblázatban a leginkább a Ion szigetekre jellemző borfajtákat láthatjuk, elöl a bor neve, majd a szőlőfajta neve, végül pedig egy kis ismertető az isteni nedűről.
|
ROBOLA |
Robola |
fehér, száraz, világos szín, aromás, testes |
|
MAVRODAPHNÉ KEFALLINIAS |
Mavrodaphné Korinthiaki |
vörös, édes, mély bíbor szín, kiteljesedett íz, gazdag aroma, nagyon testes |
| MOSCHATOS KEFALLINIAS |
Moschato |
fehér borostyán szín, erőteljes muskotályos íz, intenzív gyümölcsös felhangok |
|